A mai posztért biztosan kapunk majd a fejünkre néhány kommentelőtől, de annyi baj legyen. Ennél fontosabb az a folyamat, amit leír a mai poszt, nevezetesen, hogy pár év alatt miként lesz valakiből, aki anno a mindenáron való maradás mellett tette le a voksát olyan ember, aki szerint nincs mire várni és el kell indulni. Tetszik vagy sem, ez van...

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakelo@gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!

István:

Bő 3 évvel ezelőttig rendre hitet tettem amellett, hogy nem szabad az országot elhagyni - dolgozni, tanulni kell mindenkinek a rá szabott feladata szerint. Csakhogy... csakhogy mint annyi más ember. jómagam is munkanélküli lettem, majd a sokadig nekifutásra sem találtam olyan munkát, amely a családom megélhetését biztosítani tudta volna.

Ehelyett különféle "vállalkozások" - rendszerint fekete - munkása lettem, aki nem hogy a fizetéséhez nem jutott hozzá rendesen, de gyakorlatilag az új gazdag (rosszabb esetben nem is gazdag, csak egy pökhendi szar, egy képmutató vállalkozó) csicskája lettem.

Fél év München mindent megváltoztatott

Ennek eredményeképpen tavaly fél évre Münchenbe mentem idénymunkára. Az ottani viszonyokra jellemző volt hogy napi 12-16 órát kellett dolgoznom a vendéglátás területén, ami azért nem volt leányálom.

Viszont ezen túl egy kiszámítható, biztonságos, adott esetben értelmes és elérhető jövőképet is felmutató társadalmi rendszert ismertem meg. Az idénymunka letelt, így hazajöttem. Most megint ott vagyok a hazai munkavállalás tekintetében mint anno. És most megint menni akarok, mert egyszerűen élhetetlennek tartom Magyarországot.

Hogy miért? Mert az elmúlt huszonöt évben (40 éves vagyok) azt hallom: 2-3 év múlva biztosan jobb lesz. Bár Matolcsyból előtört az őszinteség: 2030-ra érjük el az európai színvonalat...

Nos, ez az ígéret mitől hitelesebb, mint a korábban elhangzott hasonló tartalmú blabla? És ha nem jön be mindez, akkor majd 60 évesen mit fogok mondani, tenni, amikor ugyanott vagyok mint most, csak épp megtörve, megöregedve?

Mindenhol csak a hazudozás

Továbbá egyszerűen elborzaszt az a közéleti mocsok és közöny, amibe a politika belekormányozta az országot. Gyakorlatilag mindenütt a hazudozást látom és felháborít az a felismerés, hogy esély sincs arra, hogy a szélhámos, csaló gazembereket - politikusokat, vállalkozókat – akár egyszer is utolérje az igazságszolgáltatás.

Teljes közönyt látok a hivatalos szervek részéről arra a törekvésre, hogy rendbe tegyék az ország bajos dolgait, holott erre volt már példa, hiszen a 80-as években Olaszországban megvolt a szándék a maffiával való leszámolásra. Nálunk mindez hiányzik, még akkor is, ha néha egy-egy botrány azért nyilvánosságot kap.

Az a helyzet hogy a mostani állóvíz túl kényelmes azoknak, akik tehetnének bármit is: nekik egzisztenciájuk, jövőképük van, hát melyik lesz annyira idióta hogy belepancsol ebbe a poshadt állóvízbe? Egyik sem. Tíz évig tart egy peres ügy: nos igen, eddig biztosan van munkája a bírónak, fogalmazónak, teremőrnek, meg mindenkinek aki a rendszert alkotja. E helyett pedig mi történik: a kisemberből sajtolják ki immár a szart is, mert azért ugye a költségvetésnek kell a pénz, meg a munka viszi előre mégiscsak a hont.

Én most akarok boldog lenni

Hát igen, a munka. Idős szüleimmel összesen 140 évet dolgoztunk Magyarország boldogulásáért és ha nem támogatnám őket anyagilag, akkor gyakorlatilag simán éhen halnának ebben az országban. Hát akkor ki hagy cserben kicsodát?

És vegye tudomásul mindenki: én most élem az életem, most akarok boldog lenni, egészséges és megint csak boldog családot felnevelni. Viszont erre ebben az országban esélyt sem látok. Így feladom korábbi álláspontom: aki tud és teheti menjen el Magyarországról még akkor is, ha tapasztalatból tudom: ki hazát cserél, szívet cserél.

De pontosan a jövő generáció érdekében kell elmenni, hogy ők már nyelvet beszélő, felvilágosult, nemzetközi tapasztalattal bíró fiatalok legyenek, akikkel szemben esélye sincs a a végtelenül képmutató és hazug magyar politikai elitnek, hogy évtizedeken keresztül becsapja, hitegesse.

Ha ezek a leendő fiatalok a tipikusan magyar értékeikben megerősödve, külhoni tapasztalataikkal felvértezve képesek lesznek egy, az ország és a nemzet sorsáért valóban tenni akaró politikai elitet hatalomba juttatni, nos, akkor azt mondom, hogy újra haza lehet jönni és folytatni lehet az ország építését.

Most annak technikai részleteibe nem mennék bele, hogy külföldről miképpen lehet a magyar politikát irányítani, tényleg csak egy példa: látva azt, hogy a demokráciát miképpen értelmezik Németországban és miképpen nálunk, nos esélye sincs egyetlen pártnak sem, hogy szavazatukkal támogassam őket. Talán ha egy választásra majd 18 százalék megy el, akkor leülnek és gondolkodnak ingyenélőink.

Naponta gondolkodom azon: miből lesz nyugdíjam, ha egyáltalán megérem a jogosult kort. Németországban, ha félreteszek havonta X eurót, akkor az állam ugyanannyival fog támogatni. Ez az a felelősségvállalás, ami elkötelezett társadalmi szerepvállalóvá tesz és nem az, amit a balfasz gazdasági szakembereink naponta akarnak letolni a torkomon. Röviden ennyit tudok a témában megosztani veletek.