János dolgozott már külföldön, és most ismét elvágyik, mert mint írja, Magyarországon ugyan jól megél a vállalkozásából, de a körülményeket nehezen viseli. 

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakelo@gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!

János: 

Egy jól menő vállalkozás tulajdonosa vagyok, mégis egyre inkább érik az elhatározás: eladok mindent, elég volt, el innen - vagy inkább vissza. 

Élhetetlennek tartom az országot, pénzzel vagy nélküle mindegy. Folyamatosan az az érzésem, hogy itt minden egy dologról szól: fizess! És persze mindent meg lehet venni. 

Sokat dolgoztam külföldön, több országban is és igazán nem voltak komoly nehézségeim sehol. Először Izraelbe mentem tanulni és dolgozni, hozzáteszem mindezt úgy, hogy nem vagyok zsidó, fogalmam sem volt a kultúráról, az ünnepekről… 

Ausztráliába indultam, Izraelbe érkeztem 

Eredetileg Ausztráliába szerettem volna menni, de valaki feldobta, hogy Izraelbe egyszerűbb (ez igaz is volt). Bementem a Szokhnutba (kivándorlási iroda Budapesten) és jelentkeztem, hogy menni szeretnék. 

Nem mondom, hogy nem csodálkoztak, de kedvesek, nyitottak és segítőkészek voltak. Támogatott repjegyet kaptam, kint elintézve várt minden, tanulhattam a nyelvet, majd elhelyezkedtem. 

A fizetés nem volt rossz, az emberek nyitottak, kedvesek, de van egy állandó feszültség, amit meg kell szokni. Pár év kint tartózkodás után visszajöttem (hozzáteszem, ha valaki akar, állampolgárságot is tud szerezni), mert nekem ez a „harcos nemzet, megvédjük magunkat”-ideológia annyira nem jött be. 

Az olasz meló 

A hazajövetelem után, a 90-es évek vége felé megállapíthattam, hogy itt fű nem terem, a sz@r csak nőtt, ezért úgy gondoltam, nem biztos, hogy itt akarok éhezni, ezért egy amerikai cég olasz leányvállalatánál kezdtem el dolgozni Olaszországban. 

Hát az olaszok nem könnyű népség, ami a munkát illeti, inkább bulizni kell velük menni, de velük dolgozni... Nem volt könnyű, mert bármit megbeszélsz, az vagy úgy van, vagy nem. 

Nincs olyan, hogy ebben vagy abban megegyeztetek - ezt akár a fizetésedre is értheted, de bármi másra is. A korrektségre, stb. felesleges hivatkozni, nem ismerik ezt a szót. 

Ugyanakkor az ellátás jó volt, ingyen menza, szállás, nem rossz fizetés, szóval mindezek ellenére élhető ország. A munkán kívül kedvesek, segítőkészek, mosolyognak és minden jót el lehet róluk mondani. 

Olaszországban is (mint mindenhol máshol) egy a lényeg: akkor tudsz igazán helyzetbe kerülni, ha olyan tudásod van, amire szükségük van, és kicsit jobban is tudod, mint ők. Ha ez nem így van, akkor a hazai pálya nyer, te meg maradsz munkanélküli. 

Nyelvet tanulni a helyszínen kell 

A nyelvtudás nagyon fontos, és mivel ez a helyszínen tanulható meg igazán, célszerű nem a magyar nyelviskolára kidobni a százezreket, ahol saját reklámjuk szerint két hónap alatt nyelvész professzorokat képeznek, hanem kint valami ideiglenes áthidaló munkát keresni, amivel a nyelv kb. egy év alatt elsajátítható. 

Sok ilyen van: a gyermekfelügyelettől kezdve egészen addig, hogy az egyik ismerősöm például bevásárlókocsikat javít (kerékcsere, stb.), ami ugye nagy nyelvtudást nem igényel, de kint van, és erre már tud nyelvet és azon keresztül kapcsolatokat építeni. 

Eladok mindent és megyek 

Sajnos Olaszországból is visszajöttem, és csináltam egy céget. Ma ez a piaci szegmensében vezető pozícióban van, ennek ellenére azon gondolkodom: eladok mindent és megyek. 

Rossz látni, ami itt van és persze benne élni is, ezért legjobb becsapni az ajtót magunk mögött és többé vissza sem fordulni. Legyen ez az ország azoké, akik ilyennek szeretnék: a piti csalók és gazemberek országa.