A minap kitettünk egy írást, mely azt a – meglehetősen elterjedt – gondolkodást kritizálta, mely szerint a magyaroknak csak azért kell segíteniük külföldön egymást minden körülmények között, mert magyarok. E poszt kapcsán érkezett hozzánk az alábbi történet.

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott! 

Erika: 

Én Erdélyből költöztem Magyarországra és többek közt attól kapok idegbajt, amikor azzal jönnek, hogy „szegény erdélyi vagyok és segítsen”. Én is onnan jöttem, de soha nem kunyeráltam, nem kértem senkitől semmit, pláne nem erre alapozva. Sokan nem az együttműködésre alapoznak, hanem arra, hogy én erdélyi / magyar vagyok és nekem jár és elvárják. Az a gond, hogy nekik „alanyi jogon jár”. 

Kedvenc történetem - az akkori, szintén erdélyi barátommal és még egy párral béreltünk Budapesten egy albérletet. Iskolába jártunk és mellette dolgoztunk mindketten becsületesen, fizettük a számlákat, stb. 

Egy nap az egyik gyerekkori „jó barátja” meglátogatott és úgy alakult, hogy ott aludt. Reggel, amikor mentem munkába, akkor velem jött ő is a közeli metróig és elköszönés előtt közölte, hogy ma délután odaköltözik hozzánk. Kérdeztem, hogy a barátommal megbeszélte? Nem, most szól nekem. Király. Délután annak rendje és módja szerint odaköltözött hozzánk. 

Mivel két pár béreltünk egy két szobás lakást, onnan kezdve pár éjszakát a mi szobánkban csövezett, következő pár éjszakát a másik szobában. Jobb híján, a földön aludt. Ez valamivel több, mint fél évig működött így. 

Időközben eljött a nyári szünidő az iskolában, majd véget is ért, én pedig elutaztam vidékre, nyári gyakorlatra, amit az iskola szervezett. Hétvégén megyek „haza” az albérletbe, nyitok be a szobánkba, ahol a jóbarát + a húga + egy vendég ücsörög az ágyon, mondanom sem kell kissé meglepődtem. 

Gondoltam, a lakótársak most nincsenek itt, addig a táskám berakom az ő szobájukba, benyitok oda és két újabb vendég ücsörög ott. 

A kedves „jó barát” a megkérdezésünk nélkül odahozta két hétre lakni a húgát, aki még három barátnőjét hozta magával. Mind kiderült mind kollégisták voltak, csak a beköltözés előtt két héttel Budapestre jöttek „bulizni”. 

Amikor szóvá tettem, felháborodott, hogy de hát mi erdélyiek tartsunk össze és segítsük egymást!!!!! Micsoda?!?! Miben, a bulizásban? Én meg rommá gürcölöm magam, hogy ők szórakozzanak? 

Engem/minket senki nem kérdezett, de odajött egy ember fél évre lakni + négy személy két hétre, használták a gázt, villanyt, stb., felzabálták a hűtőt és a kamrát és még annyit sem mondtak, hogy köszönöm. Már bocsánat, de ez mióta  „jár”? Nekem ki segít?!? És ki fizeti ki a számlákat? Mióta jár, hogy kvázi eltartok 5 embert? 

Hab a tortán – az egyik „vendég” mint utólag megtudtam még a pasimra is rányomult. 

Természetesen a történetből az jött le, hogy én mekkora szemét vagyok, mert szóvá mertem tenni és, mint erdélyi nem „tartok össze” és egy emberként utáltak.  Még ha elzavartam volna őket, de nem tettem. 

Én segítek, ahol tudok, ha úgy adódik és tényleg szükség van rá. De egyrészről én döntsem el, hogy akarok-e és tudok-e segíteni, másrészről ez nem „jár alanyi jogon”, mert erdélyi vagy magyar vagy… akármi más vagyok. 

Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:

Már nem a fiúk rohangálnak a lányok után

Dániában megváltoztak a viszonyok, már nem (csak) a fiúk nyomulnak a lányokra, hanem fordítva is. Egy bulizós éjszaka története.

Csak mert magyarok vagyunk?

Miért vállaljak felelősséget teljesen vadidegen emberekért? Miért gondolják azt, hogy nekik JÁR a segítség, és teljesen természetes, hogy tíz ember ugrik, ha kicsit lefelé görbül a szájuk?  Csak azért, mert mindketten magyarok vagyunk?

Minden út Németországba vezet?

Minden nappal többen érkeznek Európa déli részeiből, de a többi bevándorlási hullámmal ellentétben, itt csupa képzett emberről van szó, akik elkeseredetten dolgozni akarnak. 

Svájcban is robbanni fog a bomba

Aki dolgozik, és igyekszik beilleszkedni, annak nincsen gondja Svájcban; mentalitásban a svájciak kedvesek, előzékenyek, korrektek, de aki csak azért jön, hogy a fejlett, rengeteg pénzből felépített és fenntartott ellátórendszeren csüngjön, az keservesen csalódik.

A kényszerré vált együttélés

Abban sokan egyetértenek, hogy a multikulturalizmusnak az ezredforduló környékén ismert formájában vége. Ugyanakkor nekünk az szűrődött le, hogy nem feltétlenül a migrációval van elsősorban gond, hanem a beilleszkedés hiányával.

Hangulatkeltés az „élősködő bevándorlók” ellen

A Daily Mail persze nem lenne az, ami, ha nem keltené a hangulatot olyan közbeszúrásokkal, mint például hogy a litván nő szerint a kormánynak fizetnie kellene a magándadust is, vagy hogy esze ágában sincs elmenni Nagy-Britanniából, hiszen ekkora összegből ő és a lánya is jól élnek. 

Bevándorlók: átok vagy áldás?

A legutóbbi bevándorlási hullámot azonban már a gazdasági és euró válság okozta, elsősorban Dél-Európából. Azonban az integráció kérdése mindig a törökökhöz tér vissza, akik Európa legnagyobb gazdaságának legnagyobb kisebbségét adják.