A következő cikk egy provokatív iromány egy londoni lakos tollából, aki úgy érzi már ő a kisebbség, hovatovább idegen lett abban a környezetben, ahol 17 éve él. Egyes területekről megindult a fehér lakosság elvándorlása, írja a Telegraph című brit lap

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!

A nyugat-londoni Acton az utóbbi években szinte a felismerhetetlenségig átalakult. A legtöbb bolt tulajdonosa muzulmán, a fish&chips és az indiai házhozszállító is „halal” vagyis az iszlám előírásainak megfelelően készíti az ételeket. „Múltkor a patikában mondta nekem a kiszolgáló muzulmán hölgy, hogy sokkal egészségesebb a teljes testet eltakarva úszni menni. Tudom, hogy jó szándékkal mondta, és hálás is vagyok neki, mert azon kevesek közé tartozik, aki hajlandó beszélgetni velem a környéken.” 

London 8.17 millió lakosa közül ma már 1 millióan muzulmán vallásúak, sok közülük fiatal, családos ember, és bár ez a szám talán nem is tűnik olyan nagynak, ők egyre inkább hangsúlyozzák másságukat, ezért olyan, mintha már ők lennének többségben. „Ahogy a fiatal nők lefátyolozva járnak az utcán, még a szemüket sem lehet látni. Akikkel gyakrabban találkoztam, azokra megpróbáltam mindig mosolyogni, de ez nem vezetett például beszélgetésekhez, mert ők sosem néztek rám vissza.” 

„Falusi lány vagyok, és bár negyedszázada Londonban élek, megőriztem a szokást, hogy beszélgetek a szomszédokkal, az ismerős boltosokkal. Mostanában azonban szinte minden boltban muzulmán fiatalemberek állnak a pult mögött, akik folyamatosan mobiltelefonálnak, nekem pedig hiányoznak a napi tereferék.” 

„Az egyik boltban felfedeztem a kiírást, miszerint sem a boltban, sem a környékén nem szabad alkoholt fogyasztani, amivel önmagában nincs is problémám. Nem vagyok híve annak a modern brit kultúrának, hogy az utcán igyon valaki, de megkérdeztem a muzulmán tulajdonost, hogyan érti ezt pontosan, de ő csak jelentőségteljesen mosolygott, és nem válaszolt. Úgy érzem, meg akarják határozni a környék szabályait is. Vannak olyan területek már Londonban, ahol például egy nő tavaly azért nem kapott állást egy patikában, mert nem volt lefátyolozva, és közterületeken tilosak a félreérthető reklámok.” 

Sőt az utóbbi időszakban arról is cikkeztek, hogy egyes kerületekben ennél sokkal szélsőségesebb megnyilvánulások is előfordultak. Egy szélsőséges szervezet muzulmán őrjáratot szervezett, rákiabáltak az utcán sétáló britekre, hogy ez „muzulmán terület”, egy férfinek kiverték a kezéből a sört egy pub előtt, mert az „ördögi dolog”, és az esetekről feltöltött videók alatt a szöveg, hogy a „meztelen állatokként öltöző nőknek nincs önbecsülésük, és hogy ezt és a részegeskedést is meg kellene tiltani”. 

„Persze vannak más európaiak a környéken, akikkel beszélgethetnék ezekről a dolgokról, de sok esetben róluk is kiderül, hogy bevándorlók. A múltkor egy idősebb hölgynek mondtam, milyen kár, hogy a környéken a zöldségeseknél hiánycikk a petrezselyem, de kiderült, hogy nem tud angolul, és nem érti, mit mondok, így csak moroghattam magamban tovább.” 

2004 óta 370 000 kelet-európai telepedett le Londonban. Az Ealing, Hammersmith kerületek lakosságának fele nem „bennszülött”. A buszmegállóban már ritkán hallható angol szó. „Persze tudom, hogy nem lehet visszatérni azokhoz az időkhöz, amikor fehér hölgyek ültek főleg a buszon, a jobbik kalapjukban, de nosztalgiával gondolok azokra az időkre, amikor a tömegközlekedési eszközökön nem én éreztem úgy magam, mint aki most érkezett egy idegen országba.” 

„Acton, amikor én ide költöztem, egy tipikus munkáskörnyék volt, ma azonban semmiféle közösség nincs itt, inkább egy óriási átmeneti tábornak nevezném, ami senkinek nem igazán az otthona. A bevándorlás mértéke az utóbbi években olyan környékeket, közösségeket hozott létre, akiknek nincs szükségük arra, - vagy nem akarják -, hogy a körülöttük élőkkel kapcsolatba lépjenek, beilleszkedjenek.” 

„Korábban is volt bevándorlás, olyan esetek is, amikor a helyi lakosságot kiszorították az újonnan érkezők, nem tagadható, hogy volt diszkrimináció és rasszizmus is, de aztán szépen megbékélt mindenki a helyzettel. Megtanultunk egymás mellett élni, közös célokat kialakítani, ha nagyon más otthonokba is tértünk haza este.” 

Ma azonban a multikulturalizmus ábrándja mellett ott van a bevándorlók szándékos elkülönülése, aminek az az eredménye, hogy a fehér lakosság elköltözik a városokból. A Statisztikai Hivatal adatai szerint 600 000 fehér brit hagyta el Londont az utóbbi 10 évben. A legutolsó népszámlálás adatai szerint egyes londoni kerületek elvesztették eredeti brit lakóik negyedét. 

„Azt gyanítom, sokan vannak, akik azon az alapon költöznek, hogy milyen az etnikai megoszlás valahol, különösen, ha gyerekeik is vannak. Sok esetben az ingatlanhirdetésekben virágnyelven ott van, hogy jó iskola a közelben, vagyis főleg fehér gyerekek járnak oda. Az iskolákkal kapcsolatban is meglepő adat, hogy egymillió tanulónak nem az angol az elsődleges nyelve.” 

„Én is elhatároztam, hogy elköltözöm, követve a szomszédaimat, bár nem nagyon szeretnék menni, mert sokat dolgoztam azon, hogy itt éljek. De már idegennek érzem magam ezeken az utcákon, a jó környékek pedig számomra megfizethetetlenek. Úgy érzem London a szegény bevándorlók és a nagyon tehetősek városa lesz.” 

A hölgy azt írja, már nem is kell alibit keresnie erre a szándékára, ugyanis kerekperec kimondja, hogy a tömeges bevándorlás kelletlen rasszistát csinál mindannyiukból. 

Azért azt is tegyük hozzá, hogy ez ugyan egy igen sarkalatos, de eléggé szélsőséges nézőpont. A cikk megjelenése után rögtön megindult a támadás a lap ellen, hogy szégyellheti magát, hogy egy ilyen rasszista cikket lehozott. 

Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:

Csak mert erdélyiek vagyunk?

A történetből az jött le, hogy én mekkora szemét vagyok, mert szóvá mertem tenni és, mint erdélyi nem „tartok össze” és egy emberként utáltak.  Még ha elzavartam volna őket, de nem tettem. Én segítek, ahol tudok, ha úgy adódik és tényleg szükség van rá. De egyrészről én döntsem el, hogy akarok-e és tudok-e segíteni, másrészről ez nem „jár alanyi jogon”, mert erdélyi vagy magyar vagy… akármi más vagyok. 

Már nem a fiúk rohangálnak a lányok után

Dániában megváltoztak a viszonyok, már nem (csak) a fiúk nyomulnak a lányokra, hanem fordítva is. Egy bulizós éjszaka története.

Csak mert magyarok vagyunk?

Miért vállaljak felelősséget teljesen vadidegen emberekért? Miért gondolják azt, hogy nekik JÁR a segítség, és teljesen természetes, hogy tíz ember ugrik, ha kicsit lefelé görbül a szájuk?  Csak azért, mert mindketten magyarok vagyunk?

Minden út Németországba vezet?

Minden nappal többen érkeznek Európa déli részeiből, de a többi bevándorlási hullámmal ellentétben, itt csupa képzett emberről van szó, akik elkeseredetten dolgozni akarnak. 

Svájcban is robbanni fog a bomba

Aki dolgozik, és igyekszik beilleszkedni, annak nincsen gondja Svájcban; mentalitásban a svájciak kedvesek, előzékenyek, korrektek, de aki csak azért jön, hogy a fejlett, rengeteg pénzből felépített és fenntartott ellátórendszeren csüngjön, az keservesen csalódik.

A kényszerré vált együttélés

Abban sokan egyetértenek, hogy a multikulturalizmusnak az ezredforduló környékén ismert formájában vége. Ugyanakkor nekünk az szűrődött le, hogy nem feltétlenül a migrációval van elsősorban gond, hanem a beilleszkedés hiányával.

Hangulatkeltés az „élősködő bevándorlók” ellen

A Daily Mail persze nem lenne az, ami, ha nem keltené a hangulatot olyan közbeszúrásokkal, mint például hogy a litván nő szerint a kormánynak fizetnie kellene a magándadust is, vagy hogy esze ágában sincs elmenni Nagy-Britanniából, hiszen ekkora összegből ő és a lánya is jól élnek.