Még a kezdet kezdetén ígértük, hogy amennyiben módunk lesz rá, és egyikünk valóban nekivág a nagyvilágnak, rendszeresen beszámolunk majd kalandjairól. Jelentjük, megtörtént, egyikőnk kapta magát és elindult, egyenesen az Egyesült Államokba. Az majd persze csak később derül ki, hogy Amerika valóban az álmok hazája-e, de mi addig is rendszeresen beszámolunk Girl in America (ezt a nicket választotta magának) kalandjairól. Az első rész az egyik legfontosabb mérföldkőről szól, avagy lássuk, hogyan jutunk be az Egyesült Államok területére!
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakelo@gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Girl in America:
Több éve már, hogy egy nyaralás-nyelvtanulás mixelt kereteiben először az Egyesült Államokba léptem és három hónapot New Yorkban tölthettem. Engem egyből-azonnal-megmásíthatatlanul megfogott a nyüzsgés, az emberek, az új szokások, a „real america feeling”.
Évekig titkon vágytam rá, hogy visszamehessek; de a multinacionális cégnél levő munkámmal mindössze kétszer és a céges tréningek természete miatt csak rövid időket tölthettem az USA-ban.
Közben Magyarország és Anglia vizein is eveztem, mialatt eltelt kerek tíz év (huh), de magamban legbelül egyik országnál sem éreztem, hogy végső állomás lenne.
Igen, itt jön képbe a szálakat mindig átrendező filmbéli sors; párom munkát kapott Minneapolisban, a Kanadával szomszédos északi Minnesota államban. Jó pár nagyfokú szervezési készséget és főként türelmet igénylő hónapot követően elhatároztuk, hogy szakítva Európával, bőszen követem őt. Na, innen indul az én kalandom.
Not welcome
Amerika a jobb lehetőségek hazája talán még mindig. Sokan szerintem rájöttek már, hogy itt sincs már kolbászból a kerítés, de még így is úgy gondolják, hogy jobb életszínvonallal számolhatnak és megéri illegálisan dolgozni és élni, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő alapon.
Feltéve, ha bejutnak az országba.
2008 óta sokkal könnyebb az ún. ESTA vízummentességi programon keresztül az Egyesült Államokba utazni, ha üzleti vagy magáncélból 90 napnál tovább nem marad az ember.
Ennek a vízumkönnyítésnek az árnyoldala viszont talán a nagyobb átvizsgálás a reptéren. Hosszú sorokban várják a gépből megérkező külföldiek, hogy a pár jól irányzott kérdés sikeres megválaszolása, ujjlenyomat-vétel, fényképkészítés után megkapják a stemplit az érvényes tartózkodási idővel az útlevelükbe, hogy aztán futhassanak a csomagjaikért.
Ami nem árt, ha van
Ha nyaralni indulunk, jó, ha kéznél van valamilyen papír a lefoglalt-befizetett szállásról, ha hosszabb időre maradunk (4-5 hét) jó ha viszünk munkáltatói igazolást is, bizonyítván van munkánk, ami Magyarországhoz köt.
Fontos, hogy a hazafele érvényes repülőjegyet is megnézhessék, azaz biztosítva legyenek afelől, hogy a világ minden kincséért sem marad az ember a megengedett időn túl (ESTA=3 hónap) Amerikában, azaz csak a pénzedet költöd náluk, de végül úgyis hazamész.
Nekem az amerikai tréningekre az amerikai anyacég állított ki meghívó levelet, így sem akkor és sem most a kiköltözéskor nem volt gond a belépéssel.
Legkönnyebben nyilván az amerikai állampolgárok és a zöldkártyások haladnak át, persze elkülönítve, nem a turista sorban. Mire felkapkodod a csomagjaidat, őket már nem találod.
Nem árt az igazat mondani
A pult túloldalán ülők pszichológiai képzést kaptak, úgyhogy mesterien figyelik a testbeszédet és 4-5, profin irányított kérdés után kibújik a szög a zsákból, hogy ki miért is lép be valójában az országba.
Ha valaki hajlamos zavarba jönni, elvörösödni, vagy nem jól füllent a belépési történetével kapcsolatban, azt egyből észreveszik. Négyből négyszer láttam, hogy valaki kis bilétát kap sorszámmal, ami azt jelenti, hogy egy kis szobába kell átfáradni ahol két másik kollégának kell újra elmesélni a bejöveteli szándékot. De akkor már jól.
Szerintem itt már érdemes az igazat elmondani, az amerikaiak jobban tolerálják, ha valaki vesz egy mély levegőt és elmondja a színtiszta igazat, minthogy a szemükbe hazudjanak.
Van, aki más megoldást talált
Akinek végleg nem sikerül tisztáznia magát, és tényleg nyomós az ok, hogy miért nem léphet be; azt az első Európába tartó gépre felültetik, és sajnos veheti haza az irányt. Ez sokaknak felháborító lehet, mert más országoknál mégis szívélyesebb a fogadtatás, de azért figyelembe kell venni, hogy világviszonylatban itt a legnagyobb mértékű az illegális bevándorlás a jólét reményében. Amit valahogy mégiscsak meg kell fékezni.
Persze van olyan ismerősöm, aki bár csak valóban nyaralni jönne, de mindezen procedúra alól kivonja magát egészen egyszerű módon: Amerika felé sem veszi az irányt, mondván olyan országba nem teszi be a lábát, ahol belépéskor (szerinte) jogtalanul végleg bekerül egy ország nyilvántartásába az ujjlenyomata. Hát így is lehet.
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Ha változtatni szeretnél az életeden
Nem vagyunk rosszak sem azért, csak a vágyálmok helyett (európai módon AKAROK élni) dolgozni kell érte, és majd 2 generáció múlva talán elérünk oda, ahol most vannak a németek. Viszont te, nyájas blogolvasó, te nem fogsz 5-10-15 éven belül oda kerülni, sőt valószínűleg egész életedben sem, hacsak nem vagy egészen kiemelkedő abban, amit csinálsz, és hacsak amit csinálsz azért valahol valaki hajlandó durván sok pénzt fizetni.
Az ember viszi magával, ami benne van
Szerintem igenis lehet úgy boldog egy család, hogy mondjuk 5-10 évente máshol élnek, sőt talán akkor igazán teljes az élet. Megismerni annyi kultúrát és népet, amennyit csak lehet, mindig tanulni valami újat ismeretlen ismerősöktől. Nem biztos, hogy mindent az iskolapadban kell megtanulni.
Napról napra egyre kilátástalanabb a helyzetem, most megint külföldön szeretnék szerencsét próbálni, de ez is nagyon nehéz, rengeteg a csaló állást hirdető és az életkorom miatt is nehéz.
Amikor ki kell fizetni a számlákat, lakáshitelt, a gyerekek dolgait az iskolában, meg ruha is kell rájuk, és nincs miből Magyarországon, akkor igenis lépni kell. Ha máshol találjuk ezt meg, akkor már nem a hazafiasság számít. Ezzel nem az országot fikázzuk, csak nem akarunk nyomorogni, mert mindent a hazáért…
Van külföldi munkám, mégis maradunk
Fél év alatt 53 helyre küldtem el az anyagomat. 12 céghez hívtak be, 8 állásinterjún voltam, ebből 1 cég pedig fel is vett. Mégis maradunk. Egyelőre. Ugyanis az itthoni kényelmes életünket alaposan a feje tetejére állítanánk ezzel a lépéssel. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt a részét annyira akarom.
Becsapni az ajtót magunk mögött
Egy jól menő vállalkozás tulajdonosa vagyok, mégis egyre inkább érik az elhatározás: eladok mindent, elég volt, el innen - vagy inkább vissza. Élhetetlennek tartom az országot, pénzzel vagy nélküle mindegy. Folyamatosan az az érzésem, hogy itt minden egy dologról szól: fizess! És persze mindent meg lehet venni.
Utolsó kommentek