Mai posztunkból kiderül, hogy még akkor is komoly nehézségekbe ütközhet az ember, ha már a zsebében van a munkaszerződés – mert hát a komoly kezdőtőke ekkor is kell és gond lehet a normális lakás bérlésével is, Németországban mindenképpen. 

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy  gyertek a Facebookra  és szóljatok hozzá ott!  

tm89: 

Onnan indul a sztori, hogy friss diplomás (ill. BSc.) építőmérnök vagyok. Több mint két hónapja döntöttem úgy, hogy barátnőmmel (aki szintén építőmérnök) nekivágunk az úgynevezett külföldre emigrálás folyamatának. 

Zárójelbe téve, hogy mindkettőnket felvették csont nélkül a BME Master képzésre, belátva a minket körülvevő ország reménytelenül menthetetlen építőiparát, úgy döntöttünk, köszönjük, nem kérünk belőle. 

Én személy szerint mindig is nyitott voltam a külföldön élésre, pl. 2011-ben is egy ösztöndíj keretében másfél hónapot töltöttem Darmstadtban, nagyon tetszett a németeknél tapasztalt mentalitás. Korábbam volt szerencsém tartózkodni Kanadában is 1 hónapig. 

Rendezettség, odafigyelés 

Németországban én úgy látom, hogy az embereket körülvevő világ valóban nagyságrendekkel rendezettebb, mint Magyarországon. Az alábbi már-már közhely mondatok is javarészt igazak, nincs húgyszag a pályaudvarokon, jók az utak, a közbiztonság az utcákon is kategóriákkal a magyar fölött van. 

Ami nagyon fontos az én életemben, hogy (lehet, hogy felszínesen néhol) de az emberek odafigyelnek egymásra, legyen az egy szimpla bevásárlóközpontban, az autós közlekedés stb., stb. Egy boltban érezni, hogy te vagy a vevő, hadd ne durrogtassam a közhelyeket tovább. (De tényleg így vannak ezek a dolgok....). 

Több érv szól Németország mellett: nincs túl messze, és szakmai fronton pedig az építőipari szabványrendszer meglehetősen hasonszőrű. (Most ezt itt nem részletezem...). A nyugat-európai gondolkodásunk hasonlít a németekéhez, értsd: valószínű Ázsiában vagy Afrikában nem érezném jól magam hosszútávon. 

A munkahelyeken a magyarokat szeretik, mert jó szakemberek teremnek nálunk, a felsőoktatásunk tudásanyaga is még helytálló, legalábbis magunkból kiindulva mondhatom. 

A magyarországi építőipart sem kezdem most el ragozni, lényeg a lényeg, adódott egy szuper álláslehetőségem Stuttgartban, és nem haboztam egy percig sem. Azonnal eldőlt, hogy ennél jobb kezdőmérnöki pozíciót aligha lehetne találni, szinte lehetetlen. 

A béremet sem kívánom most leírni, de ahhoz, hogy Magyarországon így éljünk mint most itt, ahhoz kb. 200-250 nettót (!) kéne keresni otthon. Fontos azonban, hogy én az egyetemi éveim során kutatást végeztem egy (Magyarországon) meglehetősen specifikus témában, és pontosan ebben a témában találtam az állásajánlatot. Másképpen fogalmazva, ha ezzel nem foglalkoztam volna, akkor az ún. langyoslábvíz-kategóriás mérnökként nehezebben menne az álláskeresés az biztos. 

Lakáskeresés Németországban 

Ez egy nagyon nehéz folyamat. Kis naiv hülyeként úgy gondoltuk, hogy leülünk Magyarországon az internet elé és megoldjuk olyan könnyedén, mint egy online termékrendelést. Ez így be kellett látnunk, hogy nem működik. 

Kis híján át is vertek minket egy jónak tűnő lakással. Az interneten lehet is olvasni egy bizonyos UPS-es kulcskiszállítós, kaució kifizetős akcióról, ami azzal fejeződik be, hogy a pénz elküldődik a csalónak, a kulcs meg sehol. Ezen a krízisen túllendülve, elvesztettük a bizalmunkat a netes lakáskeresésben. 

Elhatároztuk tehát, hogy foglalunk szállást átmeneti jelleggel egy Jugendherbergében, és majd ott megoldjuk a lakáskeresést. Szerencsére volt autónk a költözéshez, és így cuccal tökig telepakolva vágtunk neki Németországnak, úgy hogy tulajdonképpen azt se tudtuk mi lesz. Az szinte biztos volt, hogy indulni kell, mert szerződés szerint a munka július közepén kezdődött, tehát nem volt más választás. 

Semmi sem úgy működik, mint Magyarországon 

A lakáskeresés úgy zajlott, hogy immobilienscout24 és ehhez hasonló oldalakon lakásnézés, majd telefonhívás és megtekintési szándék. Na, most ebben a mondatban leírt egyik folyamat sem működik olyan egyszerűen, mint első olvasásra. 

Én speciel folyékony angol vagyok, németem szinte semmi, barátnőm beszél angolul, németül. Az első napokban hívtunk lakásokat, de fel sem veszik a telefont. Kb. 2 nap telt el, mire rádöbbentünk, hogy a magyar telefonszámról soha nem is fogják felvenni nekünk a telefont. Megoldás: kell egy német telefonszám. 

Második lépés: meg szeretnénk nézni. Na, most ez nem úgy működik, mint idehaza, hogy odamész, tetszik és a tiéd. Kapsz egy időpontot, hogy mikor van a lakásmegtekintés, mert rajtad kívül még lesz 15 ember, aki veled egyidőben fogja megtekinteni a lakást. 

A helyszínen kvázi versenytárgyalás zajlik. Egyik ilyen össznépi megtekintésen, volt kínai, indiai, török, németek, na meg mi barátnőmmel. Úgy gondolom, őszintén, mindenféle rasszizmus nélkül, hogy az első kettő teljesen esélytelen, magunkat esélyesnek éreztük a felhozatalban. 

Az össznépi banzájon mindenki jópofizik a tulajjal, gondolhatnánk, aki jobb benyomást kelt, az nyer. Valóban ez egy szempont szerintem. Ki kellett tölteni egy lapot, hogy hol dolgozol, mennyi a fizetésed, munkáltatói szerződés (majdhogynem erkölcsi bizonyítványt is kér a tulaj. :)) 

Na, most itt úsztunk el nem egyszer, mert hiába a korrekt munkahely és relatív jó bér, akad, aki többet keres, és máris elúszik a remény. Azt hogy ki "nyeri" a lakást, telefonon értesítik 1-2 nap után. Ez az egymás torkának esés nem egy kellemes szituáció, azt kell mondjam. Amikor diákként albérletet kerestem nem egyszer Budapesten, senki nem kérdezte meg tőlem, hogy mennyi a fizetésem, (pláne hogy diák voltam), nem egy albérletet vettem ki gond nélkül. 

És akkor jött a török negyed… 

Amíg a lakásnézések zajlottak, mi hotelről hotelra vándoroltunk, minden alkalommal a telerakott kocsit kellett le- és felpakolni a szállodákba. 

Végül is nem egy és nem kettő sikertelen próbálkozás, versenytárgyalás után a munkáltatóm segítségével sikerült szállást találnunk, ami Stuttgart "török negyedében" volt. A főbérlő tehát török, akinek a kezdeti sikertelenségek után, ideglegyengült állapotban, félve adtam a kezébe az első havi 700 eurót, egy 20 négyezetméteres ólért. 

Cserébe kaptam egy fecnit, ami jogilag kérdéses módon bizonyította, hogy ki kitől mennyi időre vesz ki lakást. Le kellett nyelni ezt a békát. Ez a lakás volt az otthonunk szeptember végéig. Tehát 20m2, fürdőstől, konyhástól, mindenestől. 

Azért ez az ár meglehetősen pofátlan, a ház indiaiakkal és törökökkel volt tele, akik amúgy nem bántanak senkit, de nem éreztük jól ott magunkat. Amint először beléptünk az ajtón, nyilvánvaló volt, hogy sürgősen továbbállunk, ez amolyan kényszermegoldás volt. Muszáj volt valahol lakni, a hotelszámlák meglehetősen leszívták a zsebünket. 

Olyan emberek laknak az ilyen házakban, akik az előbbiekben ismertetett versenytárgyalás alapján a büdös életben nem jutnak normális lakáshoz Németországban (néha már úgy éreztem, hogy mi is ebbe a kategóriába tartozunk). Kibírtuk ezt is. 

A kolléga hozta a megoldást 

A lakáskeresés a töröklakba beköltözés után indult igazán, végeredményben július végén egy kollégám üres lakását sikerült kivenni szeptembertől. Ez már 50 m2, Stuttgartban nagyon jó helyen, nagyon szép állapotban, munkahely 2 km. Saját parkolóhely a társasház alatt, saját tároló kabin 8m2 kb. Tisztaság, rend, csend, zöldövezet. 

Jelenleg itt élünk, nem tervezünk továbbállni, se hazamenni. Most hogy sikerült nyélbe ütni a lakhatást és van munka, lesz időnk egymásra és az "igazi" Németországra. Élvezzük, hogy a lakást bútorozzuk éppen, szépen lépésről lépésre. Örülünk egymásnak és annak, amink van. 

Ha nem lett volna kollégám, üres lakással, szerintem mindezidáig megoldatlan lenne a lakhatásunk. Szerencsésnek mondhatom magunkat. A stuttgarti ismerősök/ kollégák elmondása szerint is nagyon nehéz itt lakást találni, a normális lakásokra sorban állás van. 

A nyelvtudásról 

Engem egy kvázi kutatói pozícióba vettek fel, az állásinterjúm is angolul zajlott. Tehát összességében azt kell mondjam, működhet Németországban az angol nyelv. Ezeknek a kezdeti nehézségeknek az áthidalásához azonban elengedhetetlen a német. Ezt mi párban megoldottuk, egyedül nehéz lett volna. 

Ha most fennkölt tanácsokat kellene osztanom a fiataloknak (nálam fiatalabbaknak, én vagyok 23…), azt mondanám, hogy az iskolapad legfontosabb tantárgya a nyelv. Legyen az angol, német, de lehet, hogy inkább kínai??!!

Pénzügyekről 

Nem titok, hogy bármennyire is szerződéssel érkeztem Németországba, a kezdőtőke elengedhetetlen. Hogy mennyi? Minél több annál jobb, emlékeim szerint 3500 euróval indultunk útnak, ami az első normális fizetésig éppen elég volt. 

Mert azért volt itt 2 hónap ittlét, nem kevés kaució a lakásba, benzinköltség, hotelszámlák az első hetekben, sőt egy kocsi javíttatás is becsúszott, meg már nem is tudom hány nem várt kiadás... (Köszönjük drága szüleinknek, akik elindítottak minket az élet rögös útján, annyit ígérhetünk, ha nekünk gyerekünk lesz, mi is mindent meg fogunk tenni, hogy majd ők is legalább így indulhassanak, mint mi...) 

Bolti árak 

Élelmiszerfronton úgy veszem észre, hogy heti 60 euróból nagybevásárlással tele lehet rakni a hűtőszekrényt 2 főre, hússal, olajjal, krumplival, rizzsel, tésztával, zöldséggel, gyümölccsel, ásványvízzel, édességgel, stb., stb. mindennel. 

Hozzáteszem, érdemes nézni az akciókat, ez amúgy egy német népbetegség:), az akciós standoknál sokan pásztázzák a kínálatot. Nem hülyeség odafigyelni, tényleg minőségi húsok megvehetők olcsóbban. 

A fent leírt kb. 60 euróban nem csak "Tesco gazdaságos" ételek szerepelnek. Mondjuk személy szerint pl. ásványvíznél, konyhai törlőkendőnél és hasonló kategóriás dolgoknál engem nem vonz a legdrágább, de élelmiszerből ez az ár tartalmazhat minőségi élelmiszereket. 

Mi főzni szoktunk, mert szeretünk ezzel foglalkozni, saját ételeket enni. Nagybevásárlás kb. 1.2-szeres árral lehet megoldani egy hasonló helyen (Kaufland, toom) mint a magyar hiperTescóban. A 1.2-szeres szorzó hasraütés alapján van, valóban kicsit drágább, ezzel ezt szeretném szemléltetni. ( Egy kg csirkemell 1800 ft körül, de van, ami olcsóbb). 

Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:  

Jól elvagyok, de nem vagyok gazdag

Könnyebben teszek félre az itteni fizumból, mint az otthoniból tettem, de mindez sokkal nagyobb lemondással is jár. Már nagyon készülök haza, remélem, hamarosan sikerül hazaköltöznöm. 

A (fél)készételek országa

Találtam azért megmosolyogtató túlzásokat; reggeli rántottához nem kell a tojásokat széttörni, mert már felverve, dobozban kaphatók, a hagymák-saláták felvágásával nem kell vesződni, mert gondosan bezacskózva megveheted aszerint, hogy negyed- vagy félcentis kockákból akarod a vacsorát összedobni. Itt a szőlőfürt-szemezés nehézsége sincs többé, és a tévében sokszor látott vendégváró torták összerakása is pofonegyszerű; kb. húszféle félkészre sütött mélyített tortaalap kapható eldobható sütőformában.

Nem erről álmodtunk, de jött egy lehetőség

Ha lakásunk van, házat akarunk, ha Opelunk van, BMW-t akarunk,(ha egy nőnk van, kettőt akarunk—ez csak vicc!) , és közben a szerzés-birtoklás hevében, fontos dolgok mellett elmegyünk, lassan kiégünk, mert erről szól az életünk, míg el nem visz egy infarktus, vagy agyvérzés. 

Itthon még mindig jobban élek

Összességében havi szinten 600 euróval kaptam kevesebbet a megbeszéltnél, az ilyen-olyan félrebeszélések miatt. (…) A végére maradt 200 euró, ha egy hónapban egyszer hazajöttem, akkor 50! Szóval egészen egyszerűen úgy döntöttem, hogy 50 euró, (de legyen 200), szóval 200 euró nem ér annyit, hogy távol éljek mindentől és mindenkitől, akit szeretek és kedves nekem egyrészt, másrészt utáltam a munkámat és a szállásomat is! 

Ha változtatni szeretnél az életeden

Nem vagyunk rosszak sem azért, csak a vágyálmok helyett (európai módon AKAROK élni) dolgozni kell érte, és majd 2 generáció múlva talán elérünk oda, ahol most vannak a németek. Viszont te, nyájas blogolvasó, te nem fogsz 5-10-15 éven belül oda kerülni, sőt valószínűleg egész életedben sem, hacsak nem vagy egészen kiemelkedő abban, amit csinálsz, és hacsak amit csinálsz azért valahol valaki hajlandó durván sok pénzt fizetni. 

Az ember viszi magával, ami benne van

Szerintem igenis lehet úgy boldog egy család, hogy mondjuk 5-10 évente máshol élnek, sőt talán akkor igazán teljes az élet. Megismerni annyi kultúrát és népet, amennyit csak lehet, mindig tanulni valami újat ismeretlen ismerősöktől. Nem biztos, hogy mindent az iskolapadban kell megtanulni.  

Nem örömömben mennék ki

Napról napra egyre kilátástalanabb a helyzetem, most megint külföldön szeretnék szerencsét próbálni, de ez is nagyon nehéz, rengeteg a csaló állást hirdető és az életkorom miatt is nehéz.