Svájc úgy él képzeletünkben, mint egy hihetetlenül nyugodt (és legalább annyira drága) ország, a jólét netovábbja. Mai írásunkból kiderül, hogy a bevándorlókat elfogadó szemléletnek történelmi okai vannak, de az is, hogy előbb-utóbb baj lehet.

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra  és szóljatok hozzá ott! 

Ausländerin:

A napokban lesz egy éve, hogy Svájcban élek, és már az otthonomnak érzem. Kalandos út vezetett idáig, a részletekkel nem akarok untatni, akit érdekel, elolvashatja a blogomon. A téma viszont a migráció ma: kevesen tudják, de a csöppnyi Luxembourg mellett Svájcban van a legtöbb bevándorló, ez mostanában a híradások szerint 29-31% között mozog (az "őslakókhoz” viszonyítva). 

Svájnak szüksége van a jól képzett munkavállalókra, akik hajlandók keményen dolgozni. Itt nem látni a különbséget, nincs urizálás, "én vagyok a munkáltató, ergo csak Te dolgozol"-mentalitás. 

Ennek történelmi oka a protestantizmusban keresendő (az ok ugyanaz, ami a múlt század elején az USA-t sikeressé tette; nagyon sok párhuzam megfigyelhető itt), illetve abban a tényben, hogy a svájciaknak sosem volt királyságuk, ergo sosem voltak kiváltságos rétegeik (legyenek egyházi vagy világi személyek); így a gyakorlatban megfigyelhetjük, még a Bundesrat tagjai is milyen nemes egyszerűséggel adnak interjút, mindenki úgy érzi mintha a szomszédját látná a tévében. 

Lássuk be, egy fél magyarországnyi országban, amelynek 30%-a hegy, és egyes országrészeket csak 150 éve lehet megközelíteni, „cselesnek" kell lenni a sikerhez vezető úton (és egy kissé szerencsésnek, hogy elkerülték a XX. század nagy háborúit). 

A hegyi népek rendkívül edzettek voltak, hogy megtermeljék, amit csak lehet (a tehén és egyéb jószágok viszont jól eléltek a lankákon). Csak a kemény munka vitte előre a falvak népét, így sokan beálltak zsoldosnak külföldre.

A zsoldosok hona 

Egyes történészek szerint minden harmadik felnőtt férfi zsoldosként kereste meg a kenyerét, majd a szolgálat leteltével megnősült és letelepedett valahol Svájcban, és gazdálkodással egészítette ki a "nyugdíját". 

Ezek a harcosok megjárták a legkülönbözőbb földeket, találkoztak megannyi néppel útjaik során, majd hazatérve hozták a kultúrát, nekik tetsző szokásokat, és szavakat, kifejezéseket (nem ritkán asszonyokat). 

Ezért érdekes nyelv a svájci: a férjemmel naponta találunk egyező kifejezéseket, amelyek (tévedés ne essék) egyeznek a magyarban és a svájciban (elég túlzónak érzem a svájci német elnevezést... ez egy újabb poszt témája lehetne...), ami a németek és az osztrákok előtt ismeretlen (mivel a családban és a baráti körben jó néhányan vannak, rendre megerősítik a feltevéseimet). Egy példa, és rátérek a lényegre: cetli - ceteli. És a "li" végű szavak a magyarban általában. 

Szóval Svájc lakossága eleve változatos volt az évszázadok során, eltérő helyeken zsoldoskodók meg már alig értették meg egymást... Ragadtak itt hunok-magyarok (nem lehetünk benne biztosak, hogy s mint) Wallis hegységeiben, székely kapukkal és egy rejtélyes rovásírással, ami az évszázadok alatt változott annyit, hogy ma senki nem képes az értelmezésükre (kalandlelkűek, próbálkozzatok a megfejtéssel!) 

Egy szó mint száz, a svájciaknál nem újkeletű az elvándorlás-bevándorlás kérdésköre: az 1970-es években a németek török-politikájától eltérően a katolikus portugálokat hívták be, akik nagycsaládokkal érkeztek (jórészt a mai napig egymás közelében élnek és dolgoznak, de ezt nem "portugál negyedként" kell elképzelni a városokban), megtanulták a nyelvjárást, és beilleszkedtek. A Portugáliában maradt családtagokat pedig támogatják.

Nincsenek illúziók 

Bár néhány éve a muszlimok kérését népszavazáson elutasították (új mecsetet nem építhetnek), a férjem egy katolikus párt tagjaként azért „küzdött" akkor, hogy számukra is megoldott legyen a méltó vallásgyakorlás. Tette ezt úgy, hogy a munkájából kifolyólag mindenféle emberrel találkozik nap mint nap, nincsenek illúziói... 

Svájcban már több mint 30 éve jelen van a külföldről történő örökbefogadás „szokása", így már kisiskolásként vegyes a kép, ami a gyerekek alkalmazkodó-képességét és toleranciáját javítja. Már akkor, jórészt Indiából és egyéb ázsiai országokból adoptáltak.

Ami a migráció kérdésében a legfontosabb: aki dolgozik, és igyekszik beilleszkedni (értsd: megtanulja a nyelvet, tud és akar bizonyítani) annak nincsen gondja Svájcban; mentalitásban a svájciak kedvesek, előzékenyek, korrektek, DE...

Annak lesz családja, akinek pénze is van 

Aki csak azért jön, hogy a fejlett, rengeteg pénzből felépített és fenntartott ellátórendszeren csüngjön, az keservesen csalódik... Hollandiával (ami jó példa az összehasonlításra) ellentétben Svájc nem EU vagy szociális állam: így itt alapból annak lesz családja, aki anyagilag megengedheti magának (egy friss felmérés szerint, bár Svájcban ma a legjobb születni Európában, egy gyerek felnevelése félmillió svájci frankos költséggel jár!). 

Nincsen óvoda, ahogyan azt Magyarországon megszoktuk, nincs GYES, GYED, stb. A szülést követően az anyának általában két hónap fizetett szabadság jár, aztán passz (ellátórendszer hiányában az anya fizetése egy az egyben elmegy a családi napközire, ami itt is létező forma). 

Emiatt sok, alapbért kereső fiatal (és kevésbé fiatal) vándorol ki Svájcból, például a magas betegbiztosítási összegek miatt. Az "Auf und davon" megtekinthető sorozat az SRF (Schweizer Radio & Fernseher) honlapján ill. podcastként. Ebben a dokumentum-sorozatban nem ritkán három- többgyermekes családokat látunk, akik a környező országokban vagy távoli kontinenseken kezdenek új életet. 

És a vége felé egy érdekes adat: mielőtt összeházasodtunk a férjemmel, az anyakönyvvezető kiemelte, hogy a mi kantonunkban "viszonylag kevés házasság köttetik külföldivel: az összes házasságkötés fele".

Tankok az utcán 

De azt tudni kell, a beilleszkedni nem akaró menekültek bombája előbb-utóbb Svájcban is robbanni fog. Mivel Svájc abszolút decentralizált, nem ritkán egy nyolcszáz fős kistelepülés kap 300 afgán menekültet, mint befogadó... 

A rend (még) fenntartható, mivel a rendőrség-katonaság percek alatt kivonul bárhova, és szerencsére ezek a bűncselekmények általában "csak" lopások (ami a svájci fegyvertartási gyakorlatot illeti, jobb is, ha nem próbálkoznak mással).

Gyakorta látni például tankokat az utcán. Csak úgy. De azért mindenki érzi, ez így nem lesz a jövőben fenntartható... 

Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:

A kényszerré vált együttélés

Abban sokan egyetértenek, hogy a multikulturalizmusnak az ezredforduló környékén ismert formájában vége. Ugyanakkor nekünk az szűrődött le, hogy nem feltétlenül a migrációval van elsősorban gond, hanem a beilleszkedés hiányával.

Hangulatkeltés az „élősködő bevándorlók” ellen

A Daily Mail persze nem lenne az, ami, ha nem keltené a hangulatot olyan közbeszúrásokkal, mint például hogy a litván nő szerint a kormánynak fizetnie kellene a magándadust is, vagy hogy esze ágában sincs elmenni Nagy-Britanniából, hiszen ekkora összegből ő és a lánya is jól élnek. 

Bevándorlók: átok vagy áldás

A legutóbbi bevándorlási hullámot azonban már a gazdasági és euró válság okozta, elsősorban Dél-Európából. Azonban az integráció kérdése mindig a törökökhöz tér vissza, akik Európa legnagyobb gazdaságának legnagyobb kisebbségét adják. 

Az otthonmaradt országra gondolok

Vajon mit szólnak ahhoz, hogy én máshol kamatoztatom a tudásom, azt a tapasztalatom, amit itthon szereztem meg?

A pendler

Sokkal korábban átgondoltam már, hogy érdemes-e negyedóra helyett két órát utazni a munkahelyig, eldöntöttem, hogy igen, most már nincs visszaút. Pontosabban van, hogyne volna, de éppen a hátraarc lenne végleges és azt nem akarom. 

Megélni, de mennyiből?

Vajon tisztában vannak-e azzal, hogy nem szabad forintra átszámolni a svájci frankban, euróban, fontban megkeresett fizetést, hiszen azt Svájcban / Németországban / Angliában kell elkölteni az ottani árakat figyelembe véve? 

Miért is kell elmennem a hazámból?

Adósság, munkanélküliségből, a férj és apa külföldön vállal kényszerből munkát... ismerős történet? Sajnos igen. De attól még fájdalmasan egyedi és igaz.

Nincs hova visszalépni

Ha külföldön élsz a legrosszabb esetben még mindig hazamehetsz Magyarországra, ahol van körülötted egy családi, szociális háló, ami talán megtart. Magyarországról nincsen hova visszalépni, ez a bázis, éppen ezért a tét is sokkal nagyobb.