Pár héttel a megérkezés után ideje elkezdeni tudatosan beilleszkedni újonnan választott környezetünkbe. Ezt teszi Girl in America is, aki vegyül, együtt jógázik reggel a fűben, és macska rajongói klubba jár. Ha ez nem lenne elég, az is kiderül, hogyan mossák a ruhát az amerikaiak.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Lassan megkezdtem elvegyülésemet az amerikaiak között. Akinek nincs itt meglévő kiterjedt kapcsolatrendszere, munkán vagy családon keresztül csak idecsöppen elkezdeni egy új életet (esetemben), annak ez kissé nehéz.
Kezdésnek helyi közösségi portálokat keresgéltem, mondván hátha akad egy-két új ismerős, akikkel heti egyszer „kávé” (ez itt a barna kávészerű víz megfelelője) mellett el lehet beszélgetni normálisan.
Amit találtam, az felülmúlta minden várakozásomat. Nem pár kósza embert találtam fent regisztrálva, hanem több ezret és a programok nem elvétve, hanem szigorúan naptárban reggel nyolctól este tízig, téma, korcsoport, érdeklődési kör szerint vezetve. Döbbenet.
Tudsz választani, hogy sushikészítő délutáni klubba, karaoke délutánra, bibliai fejezeteket átbeszélő csoportba vagy a Harry Potter könyvklubba iratkozol-e fel, vagy csupán a spirituális rajzszakkör (!) érdekel.
Én jelentkeztem mindenre, ami megfogott; már tagja vagyok a „jógázzunk egy jót reggel a fűben”, „mindenünk a macska” fan klubnak és jól benéztem, mert a „50+ walking woman” csoportnak is és mindegyik ingyenes.
Imádom a macskákat, de ha nagyon megerőltetem magam, akkor sem tudom elképzelni azt a képet, ahogy otthon húsz mosolygós ember hóna alatt a macskahordozóval összefut a parkban és két órán át a másik és saját kedvencükről beszélgetnek.
Aztán folytatván az ismerkedést, beülnek meginni egy sört a bárba, de kétpercenként ki-kisandítanak azért a parkolóban álló kocsira, hogy a macsek jól van-e. Itt pontról pontra ez történt, annyi különbséggel, hogy csak bérsimogató voltam, és bármikor átmehetek hozzájuk. Macskázni.
Később magyarázták el és jöttem rá magam is, hogy azért van ilyen nagy keletje ezeknek az oldalaknak, mert rengeteg magányos ember él Amerikában. Nincs olyan, hogy ne találnál valakit egymagában ücsörögve a bárpultnál, vagy vasárnap magában kávézva a reggelizőhelyen.
Tömegével látni a felhívásokat, hogy beszélgetőpartnereket keresnek közép és idősebb korosztályú emberek. Gondokat okoz az egészségügyben, hogy (anyagiak miatt) már előbb hazaküldenék a pácienst, de mégis a lábadozás végéig bent kell tartaniuk, mert egyszerűen nincs otthon senki aki rá tudna nézni.
Szomorú ez, bár nem csak Amerikában van így.
A másik irány, ami felé Amerikában lehet próbálkozni nagy mellénnyel, az az önkéntesség. Rengeteg felhívást látni öregek otthonától, tóvédő egyesülettől, állatmenhelyektől, stb. Minneapolisban, úgyhogy gondoltam, az ingyen segítség egyrészt mindig jól jöhet, másrészt kiváló ismerkedési hely, és nem utolsósorban hasznos dolgot is tesz az ember.
Valahogy úgy képzeltem (most már látom, naivan), hogy full timeban regisztrálok, interjú keretében megismernek, számolhatnak egy új jelentkezővel, mindenki boldog és a lehető leghamarabb kezdhetek. Elég hamar elért a realitás.
Simán ki lehet tenni az egyenlőségjelet egy önkéntes munkára és egy munkapozícióra való jelentkezés között. A személyes interjúig el sem jutottam, az önéletrajz három hete náluk áll, és ahogy megtudtam itt komoly szelektálás történik, sokszor referenciát kérnek (állatmenhelyes vagy hajléktalanokat segítő pozícióra). De én még itt sem tartok, egyáltalán a reagálást várom a jelentkezésre.
Lassacskán kezdtem megszokni egy-két itteni dolgokat, de a mosásnak még úgy látom, idő kell. Pofonegyszerű az amerikai képlet: ha aránylag gazdag vagy és házban élsz; van mosógéped. Ha albérletben laksz; akkor 1. közös mosógéped van a ház összes lakójával 2. elviheted nyilvános mosodába a ruháidat.
Nálunk a házban nem a legjobb gépek vannak, úgyhogy marad a második verzió. Elmondani is nyűg: ruhák szennyestartóstul kocsiba be, 6 mérfölddel odébb csomagtartó kinyit, gurulós kocsin ruhák parkolóból be (ha esik, ha havazik), maréknyi 25 centet vált, ruhák be, 35 perc várakozás, ruha ki majd szárítóba be, újabb 25 centek, újabb 40 perc várakozás, míg szárazon ruhák készen, gurulós kocsin ruhák autóba be, hazavezet.
Mosás közben persze választhatsz, hogy ücsörögsz a mosodában és nézed többedmagaddal a tévét, vagy elolvasol egy kirakott két évvel ezelőtti Elle magazint vagy simán elmész kávézni. Netalán haza is mehetsz, de mire kész a ruha gyakorlatilag indulhatsz is vissza. Időrablás, és ha összeadom a mosás és szárítás díjait egy év alatt simán behozza a mosógép árát. Nem tartom magam finnyásnak, de mindig elfilózom rajta, vajon ki mosta ki előttem a mosógépben az alsógatyáját.
De a legjobb a mosás utáni feeling, amikor egyszerre hajtogatja a fél utca a baby dollokat meg a férj zoknijait, közben lopva figyelve a másik hajtogató ruháit, kis betekintést kapva abba, amit máskor úgysem láthat.
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
1. A megérkezés
4. Még elcsíptük a klasszikus Amerikát
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
2011 tavaszától voltam munkanélküli, most vagyok ellátás nélküli munkanélküli. Közel 100 helyre küldtem el a pályázatomat, mindegyiknél az "előnyt élvez" kategóriának is megfeleltem. Szóba sem álltak velem! Kétkezi munkára sem kellek, a multiknak koros vagyok, másoknak túlképzett, vállalkozás indításához nem rendelkezem tőkével.
Két éve élem a megálmodott életet
Jelenleg épp Spanyolországban tanulok egy csereprogram keretein belül. Még mindig nem tudom, sikerül-e fedeznem a fennmaradó két évet a tanulmányaimból, de mindent megteszek érte, és ha bárki kérdezi, nagyon szívesen dolgoznék otthon (persze ha találok állást), úgy, hogy engem nem az állam taníttatott, a szüleim pedig rendesen adóznak.
A német élet nyugodt élet, környezetbarátok, és sokkal jobb életet élnek, mint mi otthon. Mikor lesz olyan, hogy egy konyhában min. 3 féle szemetes található??? (bio, papír, üveg) Nem olcsóbbak a dolgok, mint otthon, viszont amikor a leárazás itt tényleg leárazás és olyankor sokkal olcsóbb minden.
Ahol nem vagyunk rettenetesen egyedül
Most hogy körülnéztünk Európában (én éltem Angliában is egy évet még 20 évesen) és a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mi a helyzet, sokkal jobban értékelem az otthoni kisvárosi életet, ahol rám köszönnek az ismerőseim és biciklivel járunk az oviba.
Hogyan jutottunk el addig, hogy elmentünk
Teljesen átlagos családi életet éltünk a „válság” bekövetkeztéig. Elérkezett az idő, hogy a gyerekek mellől végre dolgozni menjek, mert hát a legkisebb is elkezdte az ovit. Na, itt kezdődtek a problémák…
Nem tervezünk sem továbbállni, sem hazamenni
Most hogy sikerült nyélbe ütni a lakhatást és van munka, lesz időnk egymásra és az "igazi" Németországra. Élvezzük, hogy a lakást bútorozzuk éppen, szépen lépésről lépésre. Örülünk egymásnak és annak, amink van. Ha nem lett volna kollégám, üres lakással, szerintem mindezidáig megoldatlan lenne a lakhatásunk. Szerencsésnek mondhatom magunkat.
Jól elvagyok, de nem vagyok gazdag
Könnyebben teszek félre az itteni fizumból, mint az otthoniból tettem, de mindez sokkal nagyobb lemondással is jár. Már nagyon készülök haza, remélem, hamarosan sikerül hazaköltöznöm.
Utolsó kommentek