Németországban él és dolgozik Anita, aki levélben küldte el történetét. Az egyetem elvégzése után a magyarországi munkanélküliség helyett az au-pairséget választotta és eddig bejött a döntése. (A kép illusztráció.)
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Anita:
Németországban, Stuttgart és Frankfurt között élek. 23 éves lány vagyok, aki elvégzett egy magyarországi egyetemet, papírral a kezemben 3-4 hónapig próbáltam meg otthon munkát keresni, amikor meguntam az otthon ülést és feladtam az otthoni vívódást.
Az álláshirdetések, és állásinterjúk a következőképpen alakulnak:
1. Tudj minimum angolul, de legjobb, ha tudsz németül is.
2. Légy magabiztos, ha nem vagy az, akkor teljesen feleslegesen jöttél el idáig, mert nem vagy megfelelő.
5. ...és akkor jönnek még azok az aranyos PSZICHO bigyó tesztek, ami tudományosan kimutatja, hogy te nem vagy vérbeli profi, így megint nem vagy megfelelő az adott munkára. :D:D:D SZOMORÚÚÚÚÚ.... :(
Ennyi kudarc után felvetettem a szüleimnek, hogy mi lenne, ha szerencsét próbálnék külföldön, mint Au-pair, mivel nyelvtudás nélkül szinte sehova sem fognak felvenni.
Meg is tettem, jelentkeztem egy-két oldalra, ahova feltöltöttem magamról képeket, ill. írtam magamról néhány szót. Két hét alatt több mint 50 család írt nekem, hogy szeretnék, ha én lennék az ő au-pair lányuk. Tudtam közülük válogatni, így szerencsésebb lányok közé tudom magam sorolni.
Persze ebben a munkában is megvannak a veszélyek, hiszen nem tudhatom milyen háttere van az adott családnak. De én úgy gondoltam, hogy az én esetemben apuka ügyvéd, így miért is csapnának be.
Visszakanyarodva, márciusban kezdtem el keresgélni, és május közepén már ki is tudtam utazni. Sikerült a családdal személyesen is találkozni, mivel Magyarországra járnak egy évben többször is. Persze a családomat nehéz volt otthon hagyni, de más ötletem nem volt, én tényleg rengeteg helyre beadtam az önéletrajzom, de sok munkahelyről még választ sem kaptam. :(
Tapasztalataim május óta: nekem eddig semmi gondom nem volt a családommal, tényleg úgy érzem, hogy harmadik gyerek vagyok. Semmiből sem hagynak ki, nyelviskolába járhatok, amit persze ők fizetnek, szerződésem van, be vagyok jelentve, betegbiztosításom van. Tehát a legfontosabb dolgok mind megvannak.
Szombati nap érkeztem meg, és hétfőn teljesen egyedül maradtam a házban. Akkor idegenként hagyták rám a házat, és itt nem idegeskednek, hogy most mit fogok ellopni, vagy miben fogok kárt tenni. Nem ellenőriztek, persze azt nem tudhatom, hogy kamera van-e esetleg. Egyáltalán nem cselédnek kezelnek, velük reggelizek, ebédelek, vacsorázok, mindent ugyanúgy megkapok, mint ahogy a saját gyerekeik.
A német élet nyugodt élet, környezetbarátok, és sokkal jobb életet élnek, mint mi otthon. Mikor lesz olyan, hogy egy konyhában min. 3 féle szemetes található??? (bio, papír, üveg) Nem olcsóbbak a dolgok, mint otthon, viszont amikor a leárazás itt tényleg leárazás és olyankor sokkal olcsóbb minden.
Sok autó van, de rengetegen biciklivel kelnek útra, nem csinálnak ebből sem problémát. A tömegközlekedés viszont sokkal drágább. Kb. fél órát kell "Straßenbahn-nal" utaznom, és 2,06 euróba kerül.
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
1. A megérkezés
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Ahol nem vagyunk rettenetesen egyedül
Most hogy körülnéztünk Európában (én éltem Angliában is egy évet még 20 évesen) és a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mi a helyzet, sokkal jobban értékelem az otthoni kisvárosi életet, ahol rám köszönnek az ismerőseim és biciklivel járunk az oviba.
Hogyan jutottunk el addig, hogy elmentünk
Teljesen átlagos családi életet éltünk a „válság” bekövetkeztéig. Elérkezett az idő, hogy a gyerekek mellől végre dolgozni menjek, mert hát a legkisebb is elkezdte az ovit. Na, itt kezdődtek a problémák…
Nem tervezünk sem továbbállni, sem hazamenni
Most hogy sikerült nyélbe ütni a lakhatást és van munka, lesz időnk egymásra és az "igazi" Németországra. Élvezzük, hogy a lakást bútorozzuk éppen, szépen lépésről lépésre. Örülünk egymásnak és annak, amink van. Ha nem lett volna kollégám, üres lakással, szerintem mindezidáig megoldatlan lenne a lakhatásunk. Szerencsésnek mondhatom magunkat.
Jól elvagyok, de nem vagyok gazdag
Könnyebben teszek félre az itteni fizumból, mint az otthoniból tettem, de mindez sokkal nagyobb lemondással is jár. Már nagyon készülök haza, remélem, hamarosan sikerül hazaköltöznöm.
Nem erről álmodtunk, de jött egy lehetőség
Ha lakásunk van, házat akarunk, ha Opelunk van, BMW-t akarunk,(ha egy nőnk van, kettőt akarunk—ez csak vicc!) , és közben a szerzés-birtoklás hevében, fontos dolgok mellett elmegyünk, lassan kiégünk, mert erről szól az életünk, míg el nem visz egy infarktus, vagy agyvérzés.
Összességében havi szinten 600 euróval kaptam kevesebbet a megbeszéltnél, az ilyen-olyan félrebeszélések miatt. (…) A végére maradt 200 euró, ha egy hónapban egyszer hazajöttem, akkor 50! Szóval egészen egyszerűen úgy döntöttem, hogy 50 euró, (de legyen 200), szóval 200 euró nem ér annyit, hogy távol éljek mindentől és mindenkitől, akit szeretek és kedves nekem egyrészt, másrészt utáltam a munkámat és a szállásomat is!
Ha változtatni szeretnél az életeden
Nem vagyunk rosszak sem azért, csak a vágyálmok helyett (európai módon AKAROK élni) dolgozni kell érte, és majd 2 generáció múlva talán elérünk oda, ahol most vannak a németek. Viszont te, nyájas blogolvasó, te nem fogsz 5-10-15 éven belül oda kerülni, sőt valószínűleg egész életedben sem, hacsak nem vagy egészen kiemelkedő abban, amit csinálsz, és hacsak amit csinálsz azért valahol valaki hajlandó durván sok pénzt fizetni.
Utolsó kommentek