Egyedül nehezebben megy – szólhatna a mai poszt mottója, és ez nem csak Magyarországon igaz, hanem Angliában is, ahol a fizetés jelentős részét elviszi a megélhetés, ha csak egy bevétel van.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Barbara:
Régóta olvasom a külföldön élő magyarok írásait az oldalon, de csak most éreztem úgy, hogy én is szeretnék hozzászólni.
Az én történetem kicsit más.
A kezdetet csak címszavakban írom le, különben nagyon hosszúra nyúlna.
Először 10 éve jöttem ki Angliába, a diploma megszerzése után. Úgy kezdtem, mint mindenki, először au pair, majd nanny voltam. Voltak jobb családok és rosszabbak. De az élmények és a környezetváltozás a mi kis városunk után kárpótolt mindenért. Nyelvet tanultam, koncertre, múzeumba és kirándulni jártam a barátaimmal.
Aztán édesanyám betegsége miatt haza kellett költöznöm. Mint annyian mások, én sem nagyon találtam a helyem otthon. Hiányoztak a megszokott dolgok és az ismerősök, barátok.
Édesanyám korai halála adta a következő lökést, hogy visszajöjjek Angliába. Akkoriban egy kávézóban dolgoztam, és onnan ismertem egy angol lányt, aki felajánlotta, hogy lakjak vele a lakásában, segít állást keresni, újrakezdeni.
Úgyhogy kiadtam a lakást – a kutyával együtt, mert a terv az volt, hogy ő is jön utánam hat hónap után -, összecsomagoltam, és újra Anglia felé vettem az irányt. Ez alkalommal Winchesterbe, Dél-Angliába.
Winchester hasonló az én otthoni kisvárosomhoz. Komoly történelemmel és szép épületekkel, körülbelül egy órányira Londontól. A város nem tartozik az olcsó helyek közé.
Egy hónap kisegítői munka után megkaptam életem első óvodai állását egy ún. pre-schoolban. Nagyon jó munkahely volt, csak sajnos a fizetés nem volt elég ahhoz, hogy rendes albérletbe menjek és kihozzam a kutyát is.
Ettől kezdve dolgoztam pár day nursery-ben – egyik elviselhetetlenebb volt, mint a másik. Nincs betegszabadság, csak az állami 5 nap után (ami semmire sem elég), az év 50 hetében dolgoztunk 17 nap szabadsággal, ehhez jött még a 8 bank holiday (azaz ünnepnap).
Az ilyen helyen dolgozók többsége szinte az utcáról jön be, nem nagyon kell hozzá képesítés, így aztán már az első körben némi visszatetszést szült, hogy van diplomán és egyetemre járok.
Mire lediplomáztam elegem lett az egész óvodából, most egy állami cégnél dolgozom.
Közben eladtam otthon az anyámtól örökölt lakásom, nem sok maradt az árából a svájci frank-hitel törlesztése után, és kihoztam a kutyámat.
A párral érkezőkkel ellentétben egyedül még az átlagosnál is nehezebb, hiszen mindent ugyanúgy fizetnem kell. Az albérletem egy úgynevezett shared house-ban havi £500, ami a mostani fizetésem több mint felét elviszi.
Ráadásul kutyával albérletet találni nem a legkönnyebb, a legtöbb helyen rögtön azt mondják, „no children, no pet”! Szóval ha valaki kihozza szeretett állatát, gondolja át, mert a lakásbérlés nem lesz egyszerű. (Arról nem is beszélve, mennyibe kerül fenntartani egy állatot – biztosítás, ennivaló, stb.)
Az albérleti díjhoz hozzá jön még minden egyéb kiadás, utazás, ennivaló, ruházkodás… Arról már ne is beszéljünk, ha valami extra kiadás van, teszem azt egy fogorvoshoz el kell menni.
Elég nehéz félretenni, pláne megspórolni egy fillért is, ha csak egy bevétele van az embernek.
Így aztán nem értek teljesen egyet azokkal, akik azt állítják, hogy akár minimálbérből is lazán, luxusban lehet élni. Én soha nem voltam itt munkanélküli, dolgoztam supervisorként, deputy managerként, de soha nem éltem luxusban.
Egyedülállóként sokkal nehezebb, mint ha valaki a párjával jön ki, és legalább egyikük fizetéséből tudnak spórolni.
Már 5 éve, hogy másodszor kijöttem és nem bántam meg. De vannak napok, amikor elgondolkozom, lehet, hogy jobb lett volna átgondolni, mielőtt belevágtam és mindent feladtam otthon. Mindenkinek ezt tanácsolom: mérlegeljen, mielőtt nekivág.
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
1. A megérkezés
4. Még elcsíptük a klasszikus Amerikát
5. Elvegyülök az amerikaiak között
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Itt hihetetlenül fontosak a gyerekek és a családi egység. Ellentétben például egy pesti utcával vagy busszal, itt nem láttam még olyat, hogy az öregek és a kamaszok ellenségesen méregetnék egymást.
Próbáltam otthon boldogulni, de a korai örömöt hamar átvette a mindennapi keserűség. Nem vette be a gyomrom az otthon tapasztaltakat. Féltékenység, megalázó rezidensi munka, még megalázóbb fizetés, katasztrofális ellátási helyzet (…), teljes kiszámíthatatlanság, erkölcstelen hálapénzrendszer. (…)Fél évvel hazatérésem után már újra külföldi állásokra pályáztam.
A kaja árak úgy néznek ki, hogy a hús annyiba kerül mint otthon, az általános élelmiszerek tej, kenyér átszámolva drágábbak, de ahogy kijön az ember az első, amit el kell felejteni, az az átszámolgatás forintra. Ezt mindenki csak hónapok múlva felejti el.
Távolinak tűnik az angliai életem
Jó itthon lenni, közel lenni mindazokhoz, akikkel ugyan próbáltunk nem eltávolodni egymástól, mégis távol kerültünk. Jó érzés látni, mennyit támogatást és segítséget kapok mind a barátaimtól és a családomtól, de új ismerősöktől, sőt, teljesen ismeretlenektől is. Nem tudtam pontosan, mit kerestem, amikor hazaindultam, de megtaláltam.
Számomra mindig is fontos volt, hogy tudjam, hova tartozom, miben hiszek és miért teszek dolgokat. Azt hiszem, innen jött minden kétségem, amikor eljátszottam a letelepedés gondolatával. Ez egy gyönyörű ország, fantasztikus, intelligens emberekkel. Őszintén, minél inkább utálni akartam Angliát, annál jobban kötődtem hozzá. De mindig ott volt a kérdés, hogy vajon el tudom-e képzelni itt az életemet – és a válasz: nem.
Még ha engem haza is tud csábítani a mindenkori hatalom, a páromat, akinek ez a hazája, aki itt van otthon, akinek itt van az élete, a családja, a MUNKÁJA, mivel győzzem meg arról, hogy jöjjön velem?
Azt még el is tudom fogadni, hogy a netes rendeléseket valamilyen mértékben megadóztassák, de az, hogy az ajándékba küldött (használt) gyerekcipőre is vámot vessenek ki, azt erős túlzásnak érzem.
Utolsó kommentek